A kanadai

Mindenhol jó, de legjobb Sopron? Mai mesénk egy pohár kékfrankossal indítható be legillendőbben, mert azzal még sose nyúltam mellé. Nem csoda, hisz a csokis-meggyes ízjegyeket könnyű szeretni 🙂

Arra, hogy világjárt, van egy nagyon kifejező szó az angolban: well travelled. Ez nem csak annyi, hogy sokat utazott és tapasztalt az ember. MegVILÁGosulás olyan értelemben, hogy pompásan tud párhuzamokat állítani, kontextusba és kontrasztba helyezni, toleránsan szemlélődni a nemzetközi benyomások után. Azt látom, minél különbözőbb országokba utazom, annál jobban formálódom:  újabb és újabb kultúrák mindig tanítják valamire az embert. Márpedig kell az a tanulás!! Mert vicces a magyar: a szomszédait lenézi, mi az már balkán vagy Románia, akit egyedüliként nem néz le, az a tüchtig Ausztria, de rá meg irigy 😀 Sopron, a hűség városa valószínűleg facepalmok közepette tekint vissza a Magyarországhoz tartozás döntésére… 

No de, egy well travelled kanadaival sodort össze az élet egy orosz ismerősöm házibuliján. Az anyanyelvi angol hallatán megbizsereg az ember lánya, hát még ha a srác hellószia is hozzá (értsd: pirongatóan jóképű) 🙂 No és mikor egymás mellé vetődtünk az említett házibulin, sok minden téma között megemlítettem, hogy idén még nem voltam moziban. Teljesen ártatlan megjegyzés volt, de ő szépen elmentette magának az infót, és ennek mentén hívott el másnap moziba. Szendén teszem hozzá: a mondat tudatosan is bevethető, most már én is tudom 🙂

Találkoztunk is, a mozi előtt egy kávéra beülve. Van abban valami alapjáraton izgis, mikor egy külföldivel ülsz le szemtől szembe beszélgetni. Minden új ember hoz magával egy csomagot, de a külföldi csomagja a teljes ismeretlenségből érkezik. Mert ugye a South Parkból tudjuk, hogy a kanadaiak Pac-Man-fejűek és pukizós poénokon élnek, de azt nem, hogy ki az ő Petőfi Sándoruk meg Kiszel Tündéjük. Amerikát többé-kevésbé ismeri az ember, de Kanada egzotikusabb… Nagyon tetszett, hogy gyorsan terítékre került a családi háttér témája, gyerekkorunkból szemezgettünk fontos momentumokat, hogy ki mi akart lenni, ha nagy lesz: én egyértelműen Nick Carter felesége a Backstreet Boysból, ő egyértelműen order management specialist egy multinál (viccelek) 😀 Imponált a kanadai őszintesége is: hogy jól érzi magát Magyarországon, de nem tudja még, meddig maradna. Ilyen az élete azoknak, akik éltek már pár helyen, és a világ az otthonuk 🙂 Megvan ennek is az előnye: tágabb a komfortzóna, végtelen a lehetőségek száma – na jó, nem végtelen, de kb. olyan 200 ország mínusz Észak-Korea, Afganisztán és még egy-két hasonlóan üde régió…

Nem terveztünk be túl sok időt a kávéra, mégiscsak a Mission Impossible akárhanyadik része volt a prioritás, álltunk is odébb mozizni. Kiváló volt kanadaink részéről a filmválasztás, olyan remekmű ez, mely alatt az ijedős lány prímán odabújhat a sráchoz egy-egy lődözős-loccsanós pillanatban 🙂 Fel is kínálta e célból a karját, hogy lehet bele kapaszkodni, egyszer éltem is a lehetőséggel. A másfél óra pikkpakk elrepült, és bár azt mondják, az első randi szabály szerint legyen rövid, mi nem elégedtünk meg ennyivel, hanem indítványozta, hogy sétáljunk egyet, a séta után meg vacsizzunk együtt. Kicsi a világ, kibe futottunk bele zárszóra a hosszúra nyúlt randin? Az orosz házigazdába-közös ismerősünkbe tegnapról, aki meglepetten konstatálta, hogy láthatóan jó bulit szervezett 🙂 És valóban, a buli is, a randi is kellemes volt, meg is egyeztünk, hogy folytatás következik hamarosan.

Második találka gyanánt egy héttel később a Pagonyba ültünk be. Olyan helyszín ez, ahol dobban egyet a lokálpatrióta szív: szocreál medencék lettek berendezve kávézónak, épp a Szabadság-szoborra látni az eszpresszónkat kortyolgatva, fílingfaktor tízből tízes. Tovább görgettük a családtémát: érdekes módon mindketten be tudtuk lőni, hogy a másik hányadik gyerek a családban. Kiveséztük, hogy kinek mit jelentenek a szülei, hogy mennyire szoros a kapcsolat, hogy mik a közös programok. Szóba került a mi közös programunk lehetősége is: nem volt még a Balatonnál, megkérdezte, lenne-e kedvem majd vele lemenni egy hétvégére. Mivel ez a “majd hétvége” egyelőre dátum nélkül lebegett a jó budapesti levegőben, így elméletben leokéztam, és majd meglátjuk 🙂 Készült a kedves egy játékkal is: van a New York Timesnak egy 36 kérdéses szerelemkvíze, melynek kérdéseit ha mindkét fél őszintén megválaszolja, jó eséllyel esnek szerelembe. Ezt persze nem így prezentálta (csak utólag hallottam a kvízről így konkrétan), ott és akkor egy jópofa ismerkedős játéknak tűnt. Kicsit mélyebb szintre vitt minket – instant szerelmet azért nem lobbantott, bár lehet csak azért nem, mert nem az összes kérdést néztük végig 🙂 Mindenesetre érdemes lehet lefuttatni ezt a programot egyszer randin és párkapcsolatban is! Megint csak úgy váltunk el, hogy folytatás következik hamarosan.

Bűvös hármas számú randink aztán tartogatott meglepetéseket: a Japánkertben találkoztunk, és retro kocsmatúrába torkollottunk! Előbbi egy meglehetősen zen program, kicsit leülni a vízhez és merengeni, nem szavakban, hanem a hely szellemében érezni-érteni a másikat… Onnan odébbálva a Marximot én indítványoztam, mert a Pagonyos szocreál érzést meg tudja fejelni egy jó kis sarló-kalapács miliő. A Marxim állítólag húsz éve ugyanolyan, így klassz kis töri óra afterparti helyszín kanadainknak. Megittuk a retro törpiszörpinket, majd a kommunizmus vonalon fellelkesülve rábeszélt, hogy nézzük meg a Bambi Presszót! Na gondoltam jöhet itt minden is, Memento Parkban Lenin-szelfi meg Trabant-próba, hosszú még az este… Mindenesetre nagyon éltem a tematikus randi ötletét, még a Bambi Presszó 60-as évekből ittragadt nemvegánbarát kínálata se zavart meg 🙂 Ki is kértem az egyetlen opciót, sült krumplit, nem annyira a Kádár-korszakot, mint inkább a KFC-életérzést idézve… De randialanyunk korhű maradt és egy pár kolbászt rendelt, a gyomra már hozzáedződött a magyar fitneszkonyhához 🙂 És megint készült játékkal: ezúttal társasjátékkal. A logikai játékokat közepesen lájkolom, de azért nem teljesítettem botrányosan rosszul a torpedóban… Várj, most, ahogy így visszagondolok, én nem is randin, hanem egy felvételi interjún vettem részt!! A kanadai bemérte a kognitív képességeim, letesztelte az angolom, beszéltetett az ötéves terveimről és még az erősségeimről is 😀 Lehet a torpedóteljesítményem nem nyűgözte le, vagy túl kelet-európai voltam neki, mindenesetre kíméletlenül elbuktam az interjún. Hogy honnan tudom? A Bambi Presszóból kilépve eleredt az eső, és kocogótempóban meghitten a Moszkváig jutottunk – de csak én éreztem meghittnek, ő nem élt a közös megázásban rejlő romantikával… Kaptam egy puszit és elváltunk, még annyit se írt később, hogy “Sorry to inform you that you have not been selected.” 

Tanulság: három (randi) a magyar igazság. És most már mi is érezzük, mennyire utálatos volt az a Kádár-korszak 😀

Share on facebook
Facebook
Share on linkedin
LinkedIn
Mara Merlot

Mara Merlot

Dancs Márti vagyok, randi és párkapcsolati coach, tréner.
Számos randival, egy jókedvű randibloggal és még több randicoaching tapasztalattal a hátam mögött azon vagyok, hogy segítsek neked, ha bizalomvesztett vagy az ismerkedést illetően vagy elakadtál a párkeresésben.
A randizás mindenkié! :)

Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content

Iratkozz fel a legújabb cikkekért!

Kategóriák